A
PanoDráma szakmai
beszámolója a
2012-es évről
“A
magyar független színházi társulatok, műhelyek mindegyike
szerepelt a Trafóban, ráadásul az elmúlt három évben, így a
Krétakör, Pintér Béla és Társulata, a HOPPart, a Maladype, a
TÁP Színház, láthatóak voltak a FÜGE-produkciók és Mundruczó
Kornél darabjai is, valamint
a független színházi szcéna további élvonala: a PanoDráma, a
Természetes Vészek Kollektíva, a KoMa, a Baltazár." (Markó
Róbert: A megfoghatatlan, Színház, 2012 március)
"A
tavaly januári dunaParton részt vevő külföldi szakemberek azt
mondták, hogy amit mi független színtérnek hívunk Budapesten:
egyedülálló. (...) Mondok tizenkét nevet, akik mostanában
utaznak Európában. A táncban Fehér Ferenc, Réti Anna, Frenák
Pál, Hód Adrienn (Hodworks) és a Bloom!; a színházban
kiemelkedik Schilling és a Krétakör, Mundruczó, Pintér Béla,
Bodó Viktor, és jön fel a HOPPart, Kárpáti Péter és a Titkos
Társulat, és bizonyos munkáival a Maladype is. Lassan
idetartozik már PanoDráma
mint új tag."
("Volt
egy vízióm" - interjú Szabó Györggyel Magyar Narancs,
2012.05.24)
A
2012-es
év volt
az első év, hogy két új nagyprodukcióval jelentkeztünk
(Tanulni,
tanulni, tanulni és
Az
igazság szolgái).
2012-ben indult először nemzetközi (és belföldi) turnéra egy
Magyarországon, hazai alkotókkal készült előadásunk (Szóról
szóra:
Strasbourg
Premieres Fesztivál, Prága Akzent Fesztivál és további tárgyalás
alatt álló külföldi vendégjátékok, valamint 2013 tavaszán
Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza),
először nyertünk európai pályázaton (egy
két éves együttműködésre a prágai Archa Színház, a zsolnai
Truc Sphérique és a haarlemi 5te Kwartierral közösen),
és először vett alkalmazásba vezetőjén kívül még egy
embert a cég (Garai
Judit dramaturgot félállásban).
Új
produkciók
A
kritikákból: "Ha
PanoDráma, akkor társadalmiság, kritikus szemlélet, szociális
érzékenység. (...) Az alkotócsapatnak sikerült fájdalmas
humorral nyúlnia a szegregáció vs. integráció, a beiskolázás,
a felsőoktatási keretszámok vagy éppen az iskolai erőszak
témájához, miközben most is újat mutatott." (Antal
Nikolett: Egy botrány részletei www.prae.hu)
Tanulni,
tanulni, tanulni - keresztmetszet
az oktatásról
Bemutató:
2012. április 19, Trafó további előadások: április 20., 21.,
október 1., 2., 3.
Életpályamodell
vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci
frank. Pofozkodó tanár vagy tanárverő
diák.
Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás.
Mamakör és gyerekszáj. Ők.
Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.
Ezúttal
nem egy eseménysorozatot, hanem egy jelenséget vesz górcső alá
a PanoDráma második verbatimszínházi előadása. Kevés dolog
határozza meg oly mértékben egy társadalom és egy ország
jövőjét mint az elkövetkező nemzedékek oktatása. Hogy ez a
téma ma hazánkban mennyire aktuális, azt aligha kell bizonygatni.
A produkciót megelőző kutatás legváratlanabb tanulsága
azonban az volt, hogy már az új köznevelési törvény bevezetése
előtt is milyen sokféle és milyen súlyos sebekből vérzett a
hazai oktatás.
S
bár ezúttal is súlyos kérdéseket igyekszünk feszegetni, a
Szóról
szórához képest
kissé könnyedebb kézzel nyúltunk a témához, ami a tervezett
tantermi színházi változatnak elképzelésünk szerint előnyére
válik majd.
Előadók:
Feuer Yvette, Hárs Anna, Ördög Tamás, Schermann Márta, Szamosi
Zsófi, Urbanovits Krisztina valamint oktatási szakértők
Koncepció
és dramaturgia:
Garai Judit, Hárs Anna, Lengyel Anna
Rendező:
Schermann Márta
Kreatív
producer:
Lengyel Anna
A
kritikákból:
„Megérdemli
a fokozott figyelmet, ahogy a szemünk előtt keresgéli, majd
megtalálja saját színházi útját az a formáció, amely a szó
szerinti – verbatim – dokuszínházban utazik. Vagyis a
rögvalóságot tárja elénk, annak is evidensen a legérzékenyebb
területeit; ekként nyugodtan mondhatjuk, hogy a "remény
színháza" ez, amely azzal a végeredménnyel kecsegtet, hogy
hibáinkkal szembenézve javítunk rajtuk, tanulunk belőlük."
(Csáki
Judit: Tizenketten, dühösen, Magyar Narancs 2012.12.06)
„Színházként,
társadalmilag, civil szerepvállalás tekintetében (...) remek,
fontos, jelentős és súlyos munka a PanoDrámáé."
(Kovács Bálint,
www.egyfelvonas.postr.hu)
Az
igazság szolgái
Bemutató:
2012.
november
21.,
Trafó további előadások: november 22.,
23.
,
valamint 2013. január 30., 31. és február 1.)
“Aki mást valamely
nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes
csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz,
illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy
valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és
öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (BTK 174/B.
§ 1996. évi XVII. törvény 3. §.)
A PanoDráma legújabb
előadása a tőlük már ismert dokumentumszínházi módszereket
Augusto Boal közösségi színházi metódusával ötvözi. Ez a
munka a 174/B paragrafust vizsgálja, mely eredetileg a kisebbségek
védelmére szolgál és amelyet Magyarországon talán egyedülálló
módon ellenük fordít a jog.
Sajóbábonyban még
folyik a per, amely a cigányokat vádolja „a magyarok” közössége
elleni bűntettel, mely csoportba a cigányok e logika szerint nem
tartoznak bele.
Az eredeti interjúk
fókuszában ezúttal a szétvert Suzuki utasain, a bűnös és az
ártatlan vádlottakon kívül az igazság szolgái állnak:
ügyvédek, ügyészek, bírók, rendőrök. A verbatim módszerrel,
profi színészekkel készült előadás mellett párhuzamosan próbál
két drámapedagógus Galgagyörkön, Sajókazán, Budapesten,
Hidasnémetiben, illetve Pécs és Miskolc környéki roma és nem
roma civilekkel. Belőlük állt össze a 12 fős esküdtszék, mely
minden este egy-egy bemutatott esetet tárgyal meg a közönség
előtt, és egyetértés esetén ítéletet hoz róluk.
Előadják:
Bartsch Kata, Csákányi
Eszter, Kádas József, Nagy Viktor, Ördög Tamás, Szamosi Zsófia,
Urbanovits Krisztina, valamint 12 civil esküdt
Video:
Balogh Balázs, Taskovics Éva
Dokumentáció:
Bíró Dénes
Zeneszerző:
Melis László
Önkéntesek:
Gábor Sára, Kallos Viola, Szilágyi Áron, Vajda Viktória
Dramaturgia:
Garai Judit, Hárs Anna, Merényi Anna
A közösségi
projekt vezetői:
Feuer Yvette és Szabó Veronika
Koncepció, kreatív
producer:
Lengyel Anna
A
174/b – Az igazság szolgáihoz kapcsolódó közösségi színházi
projekt és drámapedagógiai program
A
PanoDráma munkájában és önképzésében mindig meghatározó
nemzetközi gyakorlatok közül ezúttal az Elnyomottak színházát
megalapító világhírű Augusto
Boal módszerét tanulmányoztuk és gyakorlati közösségi színházi
projektünkben alkalmaztuk.
Az
igazság szolgái előadással
párhuzamosan három hónapos (nem
teljesen folyamatos)
workshopsorozatban
több mint 10 héten keresztül, 43 napon át a
korábbi kutatásaink során megismert cigány közösségek fiatal
felnőttjeivel végzett munka célja volt egyfelől a közösség
aktivizálása saját felelősségük felismerésében, problémáik
megoldásában és az őket ért igazságtalanság elleni
fellépésben, másrészt a munka bemutatásával a többségi
társadalom lelkiismeretére kívántunk apellálni. Reményeink
szerint igazi párbeszéd kezdete volt ez a szerény vállalkozás.
Az
első workshop – melyet Galgagyörgyön rendeztünk meg – témája
egy olyan helyi incidens vagy incidenssorozat volt, mint mondjuk egy
cigányok által elkövetett krumplilopás vagy egy kisebb kocsmai
verekedés. A program előrehaladtával egyre bonyolultabb
esetekkel foglalkoztunk, míg végül Az
igazság szolgái produkcióhoz
kapcsolódva a sajóbábonyi eset közösségi színházi
feldolgozásával fejeztük be workshopsorozatunkat, mely beépült
Az
igazság
szolgái produkcióba
a Trafóban.
Augusto
Boal törvénykező színháza kicsit eltér ettől a koncepciótól,
amennyiben annak elsődleges célja az elnyomottak közösségét
érintő törvényjavaslatok kidolgozása a közösség
segítségével, tanulmányaink azonban már most megmutatják,
mennyire hasznos módszerének ismerete.
A
produkcióra való felkészülést és a workshopokat a lehető
legszínesebb közösségi színházi és drámapedagógi módszerek
alkalmazásával két kiváló drámapedagógus vezette: Feuer Yvette
és Szabó Veronika.
A
közösségek tagjaival és a helyi fiatalokkal ápoljuk a
kapcsolatot, további projektjeinkben is gondolkodunk bennük.
Nemzetközi
szimpózium: Színház a társadalomban, társadalom a színházban
(2012.
november
23-25.,
Nemzeti Színház)
A
PanoDráma tevékenységének egyik leglényegibb eleme a nemzetközi
tapasztalatcsere és továbbképzés. Nincs tudomásunk ilyen témájú
szimpóziumról, melyre a társadalom iránt legelkötelezettebb
színházak művészeit hívtuk meg előadni, így többek között
a
német Jens Dietrichet, aki a ruandai népirtásról készült Hate
Radio című, díjnyertes előadás dramaturgja volt, Felix
Meyer-Christiant, aki a fukushimai katasztrófa kapcsán készített
dokumentum-projektet, Ted van Leewent, aki a hollandiai Haarlemben
menekültekkel csinál színházat és zenét, Jana Svabodovát, aki
cseh bevándorlókkal és menekültekkel dolgozik, Jessica Glausét,
aki törökökkel és punkokkal is készített előadást, a román
David Schwarzot, aki a dokumentumszínházi élvonalába tartozik
mint ifjú, díjnyertes rendező, Schilling Árpádot, a szlovák
zsilinai Truc Sphérique fiatal vezetőit, a hajléktalanokkal
dolgozó Schermann Mártát, a Baltazár Színházat vezető Elek
Dórát, a híres szegedi Csillagbörtön legendás börtönszínházát
vezető Kovács Anita Annát. Az előadásokat minden esetben egy
hosszabb moderált vita követte.
A
szimpózium egyenes folyománya Sarah Günther meghívása Zsolnába
egy workshopra, a prágai partner közös visegrádi projektje
Schermann Mártával, illetve a PanoDráma alakuló projekttervei
német, román és holland partnerekkel
Részletes
program:
November
23. péntek
15.00
Megnyitó
15.3o
Schilling
Árpád írása
15.45
Schermann Márta – színész, rendező, a Hajléktaland c.
projektről
16.15
Archa
Színház, Prága
16.45
moderált vita az elhangzott előadásokról
18.oo
Gulyás Márton, egyórás prezentációja a Krétakör társadalmi
szerepvállalásáról, A papnő c. előadásról
2o.oo
PanoDráma: 174/B – Az igazság szolgái c. előadása a
Trafóban szinkrontolmácsolással
|
November
24. szombat
1o.oo
PanoDráma, verbatimszínház Magyarországon
1o.3o
Felix Meyer-Christian, német író-rendező a Fukushima my love
c. projektről
11.oo
David Schwartz, dokumentarista színház Romániában
11.30
kávészünet
11.45
Jens Dietrich, a ruandai mészárlásról készült Hate Radio c.
díjnyertes előadás dramaturgja
12.45
moderált vita az
elhangzott előadásokról
13.45
ebéd
14.45
Jessica Glause, német író, rendező, színészek és civilek a
színpadon
15.15
Ted van Leuwen, holland rendező, 5te Kwartier
színház vezetője
15.45
Kovács Anita Anna, a szegedi Csillagbörtön legendás
börtönszínházának alapítója
16.15
moderált vita
17.00
meglepetés-előadás: Nézőművészeti Kft. A gyáva c. előadása
|
November
25. vasárnap
11.00 Elek
Dóra, a Baltazár Színház vezetője
11.3o
Stanica Zilina, szlovák színház
12.oo Feuer
Yvette, színész, dráma-pedagógus, a Bohócok a láthatáron
vezetője
12.3o Sarah
Günther, Magyarországon élő német rendező, közösségi
projektek, mobilitás vidéken és a 8. kerületben
13.00
moderált beszélgetés az elhangzott előadásokról
14.00
Zárszó
|
Belföldi
turné:
2013
tavaszán: Kaposvár Csiky Gergely Színház, Miskolci Nemzeti
Színház, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (további helyek
egyeztetés alatt)
Önképzés,
nemzetközi kutatás:
A
PanoDráma állandó tagjainak a PanoDráma által finanszírozott
nemzetközi útjai: Hárs Anna, Garai Judit – Riga, Letttország -
kortárs lett dráma, kortárs lett színházi fesztivál, egy hét
Lengyel
Anna - Vilnius, Litvánia Sirenos fesztiválrészvétel
Garai
Judit - Theatertreffen, Berlin két hetes fesztiválrészvétel,
workshop Andres Veiellel a dokumentarista színházcsinálásról
(nem a PanoDráma finanszírozta, csak hozzásegített az
ösztöndíjhoz
Tudásátadás,
disszemináció, oktatás:
Lengyel
Anna: A Litván Nemzeti Színház felkérésére a fiatal drámaírók
versenye, a Versme workshopjának vezetése – kétszer egy hét,
Vilnius Az IETM meghívására előadás és munkacsoportbeszélgetés
Koppenhágában a magyar színházról A Wiener Festwochen
meghívására előadás a hazai társadalmi színházi
kezdeményezésekről München - a Goethe Intézet meghívására
élő közvetítésben a magyar kultúráról, magyar színházról
Eötvös Péterrel és Nemes Gáborral Garai Judit – a Balassi
Intézet megbízott oktatója a hungarológia szakos hallgatók mai
magyar kultúra kurzusán
Önkéntesek
a Tanulni, tanulni, tanulniban és az Igazság szolgáiban – az
önkéntesek a kialakult rajongói körből kerültek ki, és ketten
azóta fizetett alkalmi munkatársként dolgoznak a PanoDrámában
mint asszisztens és kutató dramaturgasszisztens
Kiadványok:
Highlights
of Independent Hungarian Theatre – 2. bővített kiadás
Highlights of Hungarian Drama - CD-ROM a legjobb kortárs magyar
dráma világnyelveken fellelhető fordításai,
emellett
saját produkciónk felvétele (Az igazság szolgái angol feliratos,
ötkamerás felvétele vágás alatt)
Nemzetközi
együttműködés: Karaoke
Europe - nyertes európai pályázat a prágai Archa, a haarlemi 5te
Kwartier és a stanicai Truc Sphérique részvételével társadalmi
színház tematikában
Szakmai
szervezet munkájában való részvétel: FESZ
- két szekciótagság, etikai bizottsági tagság
2009 – Alternatív Színházak Szemléje - Legjobb Rendezés Göttinger Pál a PanoDráma és a Mobilfront Műhely a.N.N.a című előadásáért
2010 – Vidor Fesztivál – a Legjobb Női Kvartettnek járó Pulcinella-díj a Sanyi és Aranka Színházzal koprodukcióban készült Tiszta viccért
2011 – Lengyel Annának Hevesi Sándor-díj nemzetközi tevékenységéért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése